Olga most is, ahogy figyelem résnyire nyitott szemmel, verseket ír a kis füzetébe. Verseket ír a könyvei margójára, és sokszor az izzadt tenyerébe is, amitől kék tintás lesz az álla, a szép kis fehér füle meg az orra hegye. Néha, miután lenyugtatja magát, egy-egy frissen befejezettet nekünk is megmutat, ilyenkor belenézhetünk Olga kócos golyófejébe. Vak sárgarigók laknak benne, üres várótermek és erdőkön át kanyargó, csöndes folyók.
Vannak, akik szerint kitalálja a témáit, és vannak, akik szerint dolgokat lát, amióta a faterja otthagyta őket, a sínek mögötti házban, ahol rácsos ketrecekben tartják a hatalmas, fekete kukákat. Valószínű, hogy állandóan a múltjával kell foglalkoznia.
De akármelyik is, szerintem Olga versei egészen egyszerűen szarok.
コメント