Vihar

Grétával együtt kivonszoltuk Krisztiánt a sportpályára, füzetek és tollak ömlöttek ki a táskájából, a piszkos, fehér térdeire csúnya sebeket horzsolt a salak. A negyedikesek az öltöző ablakaiban álltak, és szurkoltak nekünk. Amikor a pálya közepére értünk vele, halk zümmögéssel egy csészealj ereszkedett le az égből a betonfalak elé. Egyeztetni jöttünk a megszállásról, pislogott ijedten a pilóta a háromszögű ablakban, kétszáz év múlva visszatérünk, és az igánkba törünk titeket. Miért pont kétszáz év? – kiabáltam föl neki. Hogy maradjon időtök felkészülni. Úgy gondoltuk, ez így fair – mondta a pilóta. Milyen bátor, ketten az egy ellen - bugyborékolta Krisztián. Szétverem a pofádat – mondta neki Gréta