Széthúzom a zuhanyfüggönyt, de előbb bezárom az ajtót, és csak utána vetkőzhetek le: félek, hogy az öcsém megles közben. Az öcsém fogyatékos. Három éves korában még kedves volt nekem, csak a szemeiben volt egy kis ferdeség, egészségtelenül csillogtak, ahogy nevetett. Mostanra mindenki tart tőle, a szobájából nyíló folyosó állandó lámpafényben ég. Anya gyakran hangoztatja, hogy Isten lát minket, és csak akkora terhet rak ránk, amit még éppen elbírunk – ilyenkor végigsimít a száján, és összeráncolja a homlokát. Nem hiszem, hogy az öcsém boldog lenne, de azért mégis remélem, hogy az. Remélem, hogy valaki annak ellenére gondoskodik róla, hogy nekünk meg muszáj. Forró víz susorog rám a magasból, áztatja a hasamat. Csak később veszem észre, hogy a légudvar apró ablaka nyitva van, és a túloldalról, a konyha ablakából meredt szempár figyel: Édesapáé.