Apa sápadtan kelt föl a kanapéról, és azt mondta, bárcsak ne aludt volna délután, mert szörnyű álmai voltak.
Álmában elcsapott őzek, kilapított sündisznók sorakoztak elé, hálás tekintettel nézték őt. Egy patak mellett ült köztük, a gánti leágazásnál, bonyolult hurkokba kavarodott a víz az odvas tönkök körül. Az állatok közül egy gázolt macska lépett elő, keréknyomokkal az oldalán, mély hangon szólt hozzá. Azt mondta Apának, hogy rövid életük utolsó pillanatait túláradó fény világította be, első napfelkeltéjükhöz hasonló. A metsző világosságban furcsa gondolat lepte meg őket – mintha hirtelen fölhasadt volna a világ szövedéke, és a résben álltak volna ők, a hideg semmiben dideregve, bizonytalanul, mint a gyertyaláng. A következő gondolatuk a második volt életük során, szorosan követte az elsőt: lám, egyedül vannak. A macska odadörgölte a fejét Apa térdéhez, és még egyszer fölnézett rá: így vagyok a testvéred, így vagyunk a testvéreid, mondta utána a többi állat. Apa nem igazán tudta, mit válaszoljon, jól van, jól van, mondogatta nekik, és elindult a patak mellől, jól van akkor.
Kicsit étvágytalanul ült még velünk, de mire Gabi behozta a süteményt (zserbó és franciakrémes, mindannyiunk kedvence), már egészen feloldódott. Csomagot halászott elő a szék alól, és a kezembe nyomta. Egy varázslámpa, magyarázta Apa, többféle színt és formát tud. Harmincévesen ez nagy kincs, mondtam neki, mire csak nevetett, Isten éltessen, nézett rám vigyorogva Gabi. Azt hiszem, a kelleténél többet ettünk, Anya a nadrágját is kigombolta, és nevetett. Mi is nevettünk. Dani bácsi poharakkal jött elő a konyhából, igyunk egyet a tiszteletemre, indítványozta. Dani bácsi barátnője már tekerte is le a Bailey’s kupakját, nyújtotta volna a poharat Apa felé. Apa elkomorodva nézte az üveget. Most nem, mondta halkan, és sóhajtott egyet, most inkább nem.
Comentarios