Futó és bástya

Szerdán kirúgtuk Benedeket a klubból. Másnap reggel a gangról néztük, ahogy kullog kifelé a szatyrával, a sintértelep téglafala mellett, aminek a réseibe szoktuk nyomni a csikkeket. Szürke felhőtaréjok kavarogtak az égen, én pedig utánaszaladtam a sakk-készlettel, amit az ágyamon felejtett. Az SZTK-nál értem utol, a krokodilos szobor előtt, a figurák szanaszét repültek, ahogy a lába elé dobtam a táblát. Mondani akartam neki, hogy nem is akarjuk látni többet a savanyú arcát, és jobb, ha tudja, már vagy két hónapja csalom, de ehelyett csak álltam előtte izzadtan, lihegve, és teljesen némán, vagy fél percig, amíg a kurvája föl nem lökött, a fejemet a földre nyomva, hogy a por sárrá váljon a nyálamtól, és szégyellem elmondani, de a megállíthatatlanul patakzó, áruló könnyeimtől is.