Nagyi rummal issza a kávéját, egyszerű sütőrummal, a felső konyhaszekrényből szedi le, aztán letelepszik az ablak elé, odakinn ködös délelőtt, kilenc emeletnyi mélység és a gyorsforgalmi fénysávjai. Nagyi nagyon szeret minket, szereti Richard Wagnert, és súlyos bűnei vannak. Amikor megkérdezem, nem fél-e a túlvilágtól, annyit felel, hogy a meséimet tartogassam a pelenkás barátaimnak. Tegnap a konyhaablakból szedtük le, inas karjaival markolta a keretet, a mélységet fixírozta, mint egy eltökélt műugró. Azt hiszem, mégis volt benne egy kevés félsz, mert tisztára remegett, az öcsémmel egy órán keresztül próbáltunk a lelkére beszélni: ha lenne túlvilág, az egész örökkévalóságot azzal kéne töltenie, hogy a kishúgunknak magyarázkodik – de ő maga mondta, hogy ez nem opció. Nagyi mintha nem is figyelt volna, csak járt a kezében a kávéskanál, mint a turbinalapát.
Bizonyos dolgokat nem lehet elkerülni, de elsietni sem szabad.
Commenti